Száraz szívem feszíti mellkasom…
Kitárom ablakom.
Fáradt szemembe tűz a fény…
Vártalak…
De csak kékes derengés osont be
szobám ajtaja alatt…
A hegyek felett most kel a nap…
Vártalak…
Párától fénylő ágakon
gyöngysorai a harmatnak
lassú tánccal hullámzanak…
Minden csepp, minden súlyos,
fénytől szikrázó
gyöngydarab
az én könnyemre rímel
ahogy aláhull.
Vártalak…
Hiába… hogy ne fájjon.
Fáj.
Odacsapón, élesen
szaggatva lelkem ereit,
hogy megfagyva, majd
nyúlva, alvadtan rejtse:
vártalak…
vártalak
tegnap
ma
holnap…

(Köszönet a képért Sárosi Erv barátomnak.)