anna-versek, versekMár más a fénye a napnak.
Vakotás ragyogás…
Az árnyék is fakó,
elnyúlva kushad a sprőd füvön.

A napraforgótábla barna mocsár.
Kopár búzatarlón a varjak
riadt leple olykor-olykor összeáll.
A verebek csendesednek.
Nyílik még a rózsa,
az őszi eper is beérik.
Darazsak becézik szemét
egy döglött galambnak.

Éjjel hideg csókkal
ébreszt a nyárvég, dermed a vér.
Olyan néma már…
Olyan halk, eltűnő, elbújó élet.

Harsogózöld levelén a fügének
nyomot hagyott egy elköszönő.
Sóhajnyi súllyal,
törött szárnyakkal suhant:
a pillangó alázuhant.

Olyan néma már…
Olyan halk, eltűnő, elbújó élet.

(Köszönet Pethes Máriának a képért.)