És összeért a víz az éggel,
rengeteg kékkel satírozott
végtelent nekem.
Fehér sirályok:
vitorlások repültek az égi vízen.
A Csúcs-hegy talpig rozsdában állt,
de színes testével tüntetett
az elmúlás felett.
Ó, mennyi okker, mennyi barna,
sárgába hajló zöld és vörös;
szinte fájt…
Lila levelek,
fehér virágú cserjék
haraptak szíven,
amerre néztem.
Az öböl tág karéja
szemérmes köddel takart.
Őszre készül, nászra vár a jéggel.
A tavon végigfolyt a fény,
ahogyan esteledett…
Tihany ősze: akár giccses lányregény,
csicsás ábrákkal díszítve.
Elheverek a domboldalon,
lapjait rongyosra olvasom.
Felettem összeér a föld az éggel,
színekkel szédülök a végtelenbe.
(Ajánlom a mai sok gyönyörűséget annak, akinek ezen a csodálatos napon sem tudok mást adni, mint hogy szeretettel, féltéssel gondolok rá…)