De most karácsony!
Hogy nem érzed?

Hisz ragad a mézes a hajadba,
kint hűl a nyolcfogás,
és (csak) egy törött dísz hever a kukában.
Ragyog a steril tisztaság még a perem alatt is.
A tenyérnyi vatta közt a mikrón műanyag hóemberek lapátolnak.
Várj!
Fújok kis fenyőillatú légfrissítőt a fára (miután felporszívóztam a hullott tüskét),
bedugom a tizennyolcféleképpenvillogó lámpafüzért.

Nem érzed?
Hisz kókuszos szaloncukrot vettem direkt neked,
és hajolj le, kérlek!
Ott hever a négy pár zoknid (pamut, 100%),
az ezüsttel takart vastalp mellett.
Nézz ki!
Fehér minden.
Hogy ez csak a hóspray az ablakon?
Most miért kötekedsz?

Nem érzed…
Végy egy tükröt a kezedbe, kapcsolj be valami “karis” zenét,
ne csak halld, lásd is a veled ünneplőt!

Hiány, hiány, hiány…
A száraz, szúró fenyőtüske valahogy bebújt a bőröm alá,
és könnyeket csal a szemembe.

(Gyere kedves, ketten is elegen leszünk,
legfeljebb megfulladsz kicsit a szeretetemben.)

De most karácsony!
(Hűlő parázson keserű kalács sül.)