Valami rág…
Valami zabál itt,
belül.
Zilált a testem.
Zavaró zaj köszörül itt,
belül,
és a szívdobbanások bumsztatta-bumsztattája közé
reszelő zörej feszül.
Lassan elfoszlik a reszkető pitvar meg a kamra:
ezer sebből vérzik – szétszakadt szita.
vedd elő írnek tapasznak vígasznak
húzd ki az asztalfiókbul
régi verseidet és porold bőszen
nincs már új tebbened
üres vagy
(mint a mumifikált patkány a garázs mögött ami odadöglött a méreg után:
szürke porbőr – finoman fogd, különben elviszi a szél; a hegyes fogacskák ijesztenek
– csak kabaré)
lobogtasd a stócot:
jók ezek hahó tudok!
és így van.
de újversekre nincs hitelesítve a klaviatúrád.
túrd hát elő valamelyik régi érzést,
amit akkor szereztél be
amikor a a szívdobbanások bumsztattája
tisztán szabadon szaladt
és nem volt a szíved szétszakadt szita.