a rehabon almaleves
(tejjel felöntve,
sosem ettem még tejes almalevest;
ízlett)
és hentestokány rizzsel volt az ebéd.
roppant figyelmesek: gumikesztyűben szolgált fel a srác
(istenem!
zömük hepa cés,
és tudjuk a védelem előírás,
de a hepa cé nem fertőz a kajába érő ujjon keresztül sem).
a fiúk előtte, utána, asztali áldást mondtak,
és voltak látogatók,
igaz, nem sokan,
de az színes társaság volt:
egy anya,
egy nevelőapa,
egy szerelmes nő,
egy gyerek,
egy testvér,
egy barát.
nem jöttek mindenkihez,
de a férfiak nem szomorkodtak,
ez ellen nincs mit tenni.
ha jön valaki majd
úgy is jó,
ha nem,
hát úgy is…
semmi sem kötelező.
szeretni sem.
ezek a férfiak leszoktak arról,
hogy számítson: szeretve vannak.
vagy sem.
a hozzátartozók egyre vágynak:
minél többször jöhessenek látogatni.
(szeretik a nyugalmat, de mennyire szeretik…)
mondják (…), több anya,
az első rehab alatt minden eltöltött napot
pirossal számol a naptárban.
aztán már azt sem tudja követni,
hányadik rehab…
olyan nincs, hogy egy rehab alatt…
ritka, az is, ha egy élet alatt…
az ügyeletes felhívta a figyelmet,
hogy a macskákat nem kellene odaszoktatni,
mert durvább eszközökhöz nyúlnak,
hiszen ez kórház,
az állatok etetése tilos
(csak a betegeket szabad…),
később az udvaron láttuk
ahogyan az anyamacska szalonnabőrt cipel
(lopta? kapta? nem tudom, így azt sem,
szabály szegetett-e, merthogy éhes a macska…),
és a két kicsi ott cukiskodott körötte.
szerintem mindenki jól érezte magát,
hiába volt egy négyzetcentiméteren több
fájdalom,
tragédia,
lelkifurdalás,
vér,
könny,
veríték,
szeretet,
gyűlölet,
menekülés,
hit,
elbukás és újrakezdés
meg a rosseb tudja még mi nem,
mint bárhol másutt a világon,
szóval,
minden olyan egyértelmű és egyszerű volt és mégsem,
és jó volt,
de iszonyat,
mennyire sok volt az egy emberre eső szenvedés súlya és a túlélések száma.
nem hallottam egyetlen egy bazdmeget sem,
ez is mutatja,
hogy ezek a férfiak tényleg változni akarnak.
elsősorban nem azért, hogy tökéletesedjenek,
hanem hogy túléljék önmagukat.
hogy meggyógyuljanak.
hogy szembenézzenek,
a gyalázatot megbocsássák,
megértsék, elfogadják és elengedjék.
hogy az üresség fekete lyuka bezáruljon, mielőtt belehullanak.
szeretném, ha minél többször mehetnék én is,
mert egy négyzetcentiméteren többet tanulhatok,
mint bárhol másutt.
hogy túléljen.