48 éves lettem — ez tény, és
ennek apropóján készüljön új számvetés.
De… álljunk csak…
Félre osztással szorzással,
a trigonometria sem ide való.
Felesleges bármilyen matematikai művelet,
a végeredmény más nem lehet minthogy
eddigi eredményeim mit sem érnek,
hisz létrám fokai az égig nem érnek el,
de engem ez 48 évesen már egyre kevésbé érdekel.
Repülni így is lehet,
hiába, hogy szárnyaszegett…
Maradjunk most annyiban,
“A rozsdás közöny nálam hontalan.
Lehettem volna gondtalan,
süket, vak, néma.
De bizonytalan okokból ez vagyok.”
Hát, bakker… maradok, aki vagyok!
Míg tudok, dacolok,
hiszem, mindig van tovább!
Ezért újra és újra, vállamon a zsákkal,
szárnyak híján is szárnyra kelek,
mert csábítanak a távoli hegyek,
völgyek szép íve
(vagy az iskolapad keménye),
folyók suttogása…
Szél kap tollaim alám,
mögöttem szikrázik a szivárvány százezer színe…
(100x… 1000x…)