(Hála isten, hogy a suhogó
jogging-öltöny már divatjamúlt.
A lengyel-piacon is csak kínai 100 % cotton kapható…)

Kockás abroszok tarkállanak
az évszázados fatörzsekből
leszelt elemózsiás asztalokon.
(A kockás terítő örök.)
Hétvégipiknikesek tobzódnak
előre eltervezett – boldogan a tűz körül.
A magukkal hozott,
éghetőre előkészített brikett-parázs pilled.
(Kislányom, ne piszkáld a tüzet, majd apa!)

A szalonna feketéllik a lángon.
(Egy generáció már kimaradt a jóból,
hát ki tudná elmondani,
hogy csak parázson szabad?)
A karkosárban hozott rántott szelet
paprikával isteni – vallja a szomszéd,
és nagyot harap hozzá a kenyérből.
(Közben könnyei a kihagyott
forma-futam miatt befele folynak
– de a gyerekért mindent!)

A pedánsan egymásra helyezett
dobozkészlet varázslatos tartalma
lázba hozza az aprónépet.
Torta, csipsz (itt a szalvéta, töröld meg a szádat!),
kétliteres petpalackban kóla.
(Nem szívem, a forrásból ne igyál, hátha fertőzött!)
A sör szigorúan dobozos.
(Óvjuk a természetet, ezért nem hajigáljuk el az aluhengert, tudod, a szelektív!)
Anya, apa már megint az ötödiket issza…
Este nem veszekedtek majd, ugye? Anya! Figyelj! Ugye nem?

Ne vakard a szúnyogcsípést!
Otthon bekenjük majd Fenistillel.
A fene a csalánjába!
Miért nem lehet kaszálni itt is a gazt???
Elegem van, menjünk már a büdös francba!

Egy makk-kupacs kapaszkodott
a hajadba kedves.
Hagyjuk ott, olyan jól illik.
Gyere, csak menjünk át az erdőn,
ne legyen cél, ne legyen ide, vagy oda,
nem számít: jobbra vagy balra.
Bárhova jutunk: otthon vagyunk.
Idő sincs, képzeld, eltöröltem.
Nincs nálam étel. Nem hoztam italt.
Fanyar szeder, hűvös forrás ad nekem, ad nekünk.

Este visszaolvadunk tölgyeink kérgébe,
mókus motoz a lombunk alatt.
Hajnalban vörösbegy énekel diadalt.

Sámán-völgyben,
párás sötétben
ágak zúgnak, árnyak búgnak.
Magunk vagyunk kedves, dalolj!