Akár a hal,
ha folyója cseppenként kiszárad.
Mint szerve szakadt lény,
akit belső vérzése visz el.
Vagy barackfa…
átrágott hajszálgyökereitől fonnyad.
Ahogy az összes bennrekedt kiáltás
néma szájba zárul.

Szétkarmolt szívem vére patakzik,
elsatnyul, elapad az élet,
a fájdalom – csend.

Lassú kínhalállal ölöd bennem az embert,
megfeszíted…
Isten.