Urak, jó napot,
tiszteletem!
Kalapom emelem.
Míg hintajuk nem lendül,
beszéljünk, mint férfi a férfival:
kérem;
egy hely kellene ott lenn a kikötőben,
két váll közé talán beférnék harmadiknak,
hajóikat széntől szabadítani rest nem vagyok.
Urak, kérem!
Ne hagyjatok itt, hó, te ló, állj, tapodtat se!
Urak, bocsánat!
Kis Jennim falat kenyeret sem evett már két napja.
Összesepert morzsa sem jutott,
a pék nem nyitott tegnap sem,
a csőd elérte és legott partra futott egy újvilágba.
Tellett neki hajójegyre
(isten áldja a morzsákért,
mit ki nem dobott).
Urak, kérem, tiszteletem!
Gyáraikban húsz óra napi robot – vállalom.
Nem számít, bármi munka megteszi, csak
hadd adjak
(hogy adhatnék neki egy falatot?)!
Nem rabolok, nem ölök – még…
Urak, az isteneteket! Álljatok!
Két kezemmel, körmöm is szakadhat
letúrok a föld méhibe, aranyrögért.
Vagy vállamon hordjam el London minden kövét
tornyot építeni diadaltokért?
Urak, könyörgök…
Piszkot merek,
vagy elmegyek a világ végire, ha kell!
Lehozom a csillagokat,
körbeszaladom a földet,
nyelvemmel cipőt tisztítok,
dehogy bánom azt sem!
Urak!
Állj!

Urak,
hangomat kieresztem, mert már messze vagytok:
lógtok ti még saját,
sírtok ti még tüzes kereszten.
Verjen Urak,
verjen meg benneteket az Isten!