Hopp, ugrás: fel!
Felhőkből lelógó,
kiszanált hintadeszka a seggem alatt
(róla a bíborbársony lekopott, lehasadt, leszakadt,
körmöm alá is szálka szaladt),
de jó nekem.
Mégis: de jó nekem!
Hinta-palinta,
palinta-hinta.
Amerre lendülök, repülök;
onnan hegedül a tücsök
és hűvös felhőfoszlányokba merülök
amikor már túlhevül a szívem.
Talpig aranyszínű kontúrban forog a föld.
Mohazöld a térdem,
mielőtt felrepültem:
apró bogárba részegültem…
Előre…
hátra…
előre…
hátra…
Az angyalok hárfakíséretében lingek-lengek.
Előre-hátra…
előre-hátra…
Isten csókot lehel a számra
és az ég végtelen lombsátra árnyékot ad,
amikor nagyon tűz a nap.