“Figyelem, kedves utasunk!
Az övet kérjük bekötni!
A száguldás indul,
ha nem akar kiesni
nyomja be a csatot!”
Csatot!?
Darabig kapaszkodom.
Felérek a magasba,
kezem felemelem,
sikítok,
és arcomon összevont
szemöldökű gyönyör kel.
Rohan a kaszni,
rohanok benne én,
át a lét
összes szegletén.
A sín-szegecsek
pattognak szerte-szét,
meg-megsebezve
fülkém kerekét.
Néha elválik sín
a kocsikeréktől,
jobbra dől, balra dől,
kisiklik.
De van, létezik,
aki irányít,
tart…
Így zuhanás helyett
– hazatérek.